Megyei Prima Díj
Veszprém megye
  
Arany támogatóink
 



 


 
 
 
Hírek » 150 ezredik Széchenyi Kártya átadás
A Széchenyi Kártya Program újabb állomáshoz érkezett; kilenc évvel az első kártya kibocsátása után immár a 150 ezredik Széchenyi Kártya (SZK) és az első Agrár Széchenyi Kártya is forgalomba került. Ezeket Nemesvámoson adták át a vállalkozóknak. 
 A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara példaértékű összefogásának és munkájának köszönhetően a 2002-ben indult a SZK program. Az elmúlt kilenc év a Széchenyi Kártya Program keretein belül mintegy 954 milliárd forint hitelt helyeztek ki az országban.
Kilenc évvel az első kártya kibocsátása után immár a 150 ezredik SZK és az első Agrár SZK is forgalomba került. Ezeket Nemesvámoson ünnepélyes körülmények között adták át a vállalkozóknak.
Dicséret illeti azokat, akik a konstrukciót kitalálták. A SZK éppen annak a szektornak segít, amelyiknek a legkevesebb esélye van normál hitelhez jutni, mondta köszöntőjében dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, országgyűlési képviselő. A szintén képviselő, dr. Horváth Zsolt úgy vélte, a konstrukció kiállta az idők próbáját. Az ugyancsak képviselő Győrffy Balázs, a MAGOSZ alelnöke szerint az ASZK bevezetése hiánypótló lépés volt.
 
DSC_4369v_resize.jpg
Gazsi Attila a VOSZ Veszprém Megyei elnöke szerint az ma már köztudomású tény, hogy a vállalkozók számára a legegyszerűbb és sokszor az egyetlen lehetőség a forráshoz jutáshoz a Széchenyi kártya. (Fotó: Szúdy Péter)
 
Gazsi Attila óriási sikerként értékelte, hogy ezt az egyszerűen elérhető lehetőséget most már a mezőgazdasági vállalkozók is igénybe vehetik. Az Agrár Széchenyi Kártya bevezetése hatalmas előrelépést jelent a vidéknek, a vidéki vállalkozóknak és végső soron a helyi közösségeknek, melyek helyben termelt, megbízhatóbb és jobb minőségű termékeket érhetnek el!
 
Somogyi Istvánné, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára a kártya fejlődését sikertörténetként könyvelte el. Szép Zoltán a KA-VOSZ Zrt. fejlesztési igazgatója és Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára ugyancsak méltatták a kártya jelentőségét.
150e_Sz__chenyi_K__rtya.JPG 
Az ünnepségen öt vállalkozás jutott a jubileumi kártyához: Kész Vendéglátó Bt.,
Modul-Stor Hungary Kft., G-N-SZ Tervező Kft., Lakatos György egyéni vállalkozó, Reál - M Kft., Ceauto.co.hu Kft. Az első Agrár Széchenyi Kártyát a Kalla Kft. vette át. (Fotó: Gáspár Gábor)
 
Veszprém megyében eddig több mint ötezer vállalkozó jutott a kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig meghaladja a hétezret. A megyében a kihelyezett hitelállomány túllépte a 28 milliárd forintos értéket.

social network
face.jpg   twi.jpg
Ezüst támogatóink
 
Bronz támogatóink
 
 
 
Pártolóink:
 
 
 
 
   
INweb Informatika