Veszprém megye
vosz.jpg  Vpmegye.jpg
Arany támogatóink
 
 
 
 
 
Hírek » XIII. alkalommal adtuk át a Veszprém megyei Prima Díjakat
2017. november 17-én hagyományosan ünnepélyes keretek között került sor a Veszprém megyei Prima Díjak átadására a Megyeháza Szent István termében.

A három Prima Díjas mellett két Megyei Év Vállalkozója díjat is kiosztott a VOSZ megyei szervezete.

Év Vállalkozója díjat kapott:

Kovács László, a Balatoni Bob Kft. ügyvezető igazgatója  és  Reider József, a Reider Optika tulajdonosa.
 
Kovács úr elhivatott amellett, hogy a Balatoni Bob Kft. Veszprém megye és a Balaton turizmusának jó hírnevét bővítse. Véleménye szerint erre a legjobb visszaigazolás a távozó elégedett, vidám vendégkör visszatérése, legyen az hazai vagy külföldi. Szokta volt mondai: "először a gyermekek miatta sírnak... majd érte."
 
Az 1884 augusztusa óta folyamatosan - még a háborúk ideje alatt is - működő, Veszprémben már ikonikussá vált optikai vállalkozás vezetője, Reider József úr, aki végtelen szerénységgel azt vallja, hogy semmi egyéb dolga nem volt, csak az, hogy az ősei által kivívott megbecsülést megtartsa. Ő maga 1969 óta vezeti az Optikát és már egy szakképzett látszerész unokával is büszkélkedhet. 
 
 
 
 
2017-ben Prima Díjakat vehettek át:

A Pannon Várszínház, dr. Herodek Sándor, limnológus és Bárány László, rendező-operatőr.
 
 
 

dr. Herodek Sándor, Bárány László és Vándorfi László
 
 
 
Hadd mutassuk be Önöknek a díjazottakat, fogadják szeretettel az alábbi összegzéseket.
 
 

A Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft. 2001. február 16-án alakult. Nagyvázsony Község, Várpalota Város Önkormányzatai, az Internmed Bt. és Vándorfi László alapították. Elnevezését az indokolja, hogy Veszprém, Veszprém megye, az egykori Pannónia váraihoz, történelmi helyszíneihez kapcsolódó események, személyiségek, értékek korszerű színházi megjelenítésére vállalkozik, emellett összművészeti alkotómódszerével reagál a közelmúlt és jelenünk konfliktusaira. Nagy jelentőséget tulajdonít a nyári színházi előadásoknak. Színházunk 2012 óta tánctagozattal rendelkező színház, Krámer György vezetésével.
Minden korosztályhoz szólnak. Az óvodásoktól a felnőttekig korszerű befogadóvá kívánják nevelni közönségüket. Társulatuk jó részét maguk nevelték ki professzionális, felsőfokú végzettségű színművésszé és más művészeti munkatárssá. A Pannon Várszínház regionális jellegéből adódóan két, saját bérletezéssel működő játszóhellyel rendelkezik, Veszprémben a Hangvillában, Várpalota-Inotán pedig a RETRO Színházban (az egykori Béke Művelődési Házban).
A Pannon Várszínház több megyei településsel alakított ki együttműködést, így Várpalota, Nagyvázsony, Sümeg, Balatonfüred, Ajka, Alsóörs és Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatával.
A színház erős kapcsolatot ápol a veszprémi és megyei művészeti, közoktatási, közművelődési intézményekkel, szervezetekkel. Többször adott helyt az itt élő írók ősbemutatóinak, az előadásaiban foglalkoztatott zeneművészek, zene- és táncművészeti együttesek döntő többsége is Veszprémből vagy Veszprém megyéből kerül ki.
A színház kezdetektől fogva hivatásának tekinti a különböző célú és különböző életkorokat képviselő társadalmi szervezetekkel és közösségekkel való kapcsolatteremtést. Különös hangsúlyt kapott ez ebben az évben: a szociálisan és mentálisan hátrányos helyzetű veszprémi és Veszprém megyei polgárok számára bérletsorozatot indított a teátrum a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény közreműködésével.
2018-ban huszadik alkalommal kerül megrendezésre Veszprémben A TÁNC Fesztiválja Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó, melynek 17. éve a Pannon Várszínház a gazdája, szervezője.
Veszprémi és Veszprém megyei feladatvállalásukon túl folyamatosan fellépnek Budapesten is. Jelenleg 17. évadjukat teljesítik. Eddig – számos műsor-összeállításon és alkalmi fellépésen túl 106 önálló színházi produkciót hoztak létre.
 
__________________________________________________________

Herodek Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Budapesten született 1935-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia-kémia szakán szerzett diplomát 1957-ben. Azóta a Magyar Tudományos Akadémia tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének munkatársa.1991 és 2004 között igazgatóként irányította az intézetet.
 
Herodek Sándor úttörő balatoni radioaktív izotópos vizsgálatokat végzett, amelyek az eutrofizációnak, azaz a vízben lebegő apró algák elszaporodásának gyorsuló ütemét bizonyították. 1973-ban ő kondította meg a vészharangot, amikor kimérte, hogy az egy évtizeddel korábbihoz képest a Keszthelyi-öbölben a nyolcszorosára, a tó középső részén a háromszorosára, Tihanynál a duplájára nőtt az algák mennyisége. 1982 nyarán a kékalgás vízvirágzás Keszthelytől Akarattyáig terjedt, már a fürdőzést is veszélyeztetve.
 
Herodek Sándor és munkatársai meghatározták, hogy a balatoni algák elszaporodását elsősorban a vízbe jutó műtrágya- és kommunális eredetű foszforterhelés okozza. Terepi megfigyelések, laboratóriumi kísérletek és matematikai modellezés eredményeit összekapcsolva megalapozták az algásodás visszafordításához szükséges nagy volumenű mérnöki beavatkozás terveit. Az intézkedéseknek köszönhetően 2002-re a Balatont érő biológiailag hozzáférhető foszforterhelés az 1975-1980-as szintnek körülbelül a felére, az algák mennyisége harmadára csökkent. A Balaton esetét nemzetközileg is a nagy sikertörténetek közé sorolják. Az utóbbi 15 évben mutatott kiváló vízminőség nagymértékben köszönhető a Herodek Sándor által inspirált és elindított felfedező kutatásoknak, amiért mindannyian hálásak lehetünk neki.
 
_______________________________________________________
 
 

Bárány László rendező-operatőr 25 éve kezdte pályafutását szülővárosában, Veszprémben.
Mára a legkülönbözőbb filmes műfajokban láthatjuk alkotásait országos tv-csatornákon, DVD, Blu-ray kiadványokon, múzeumokban vagy mozivásznon. Emblematikus rendező-operatőre a Veszprémfest és a  Mendelssohn Kamarazenekar koncertfilmjeinek.
A 90-es évek elején a Veszprém Televízióban kezdett dolgozni kulturális, gyermek, és hírműsorokban. Néhány évvel később, tv-s munkáival párhuzamosan saját filmes vállalkozást indított.
Dr. Olti Ferenccel közösen készítette Soá napja című, a veszprém megyei holokausztot feldolgozó dokumentumfilmjét, melyet Pokorni Zoltán Oktatási Miniszter hivatalos tankönyvvé nyilvánított. A filmből filmsorozat lett, melyben Bárány László munkáját olyan legendák segítették, mint Szabó István Oscar Díjas filmrendező. Közreműködött nagyjátékfilmek forgatásában, mint például a Hídember, melynek vízalatti forgatásain dolgozott, vagy Gerard Depardieu, John Malkovich és Christian Clavier Napoleon filmjében. Hét részes dokumentumfilmet készített az ATV felkérésére, KL Auschwitz címmel. Közel 100 interjút rögzített a vészkorszak túlélőivel. Gyakran tudósított magyar és külföldi televízióknak Európa országaiból, Izraelből és az USA-ból. Két évtizede rendszeresen forgat koncertfelvételeket a Mendelssohn Kamarazenekarral. Somody Zsuzsával közösen készítette a Cinephony-t, amely Veszprém megye és a Balaton-felvidék tájait mutatja be, Kováts Péter hegedűművésszel útrakelve pedig megszületett az Auer Lipót történetét feldolgozó Gyökerek és Ágak című zenés ismeretterjesztő film.
Mészáros Zoltán megbízásából a Veszprémfest koncertjeiről 15 zenés DVD-t és TV  filmet készíthetett világsztárok közreműködésével.
Az ismeretterjesztő filmezés újabb dimenziói nyíltak meg számára, amikor a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága planetáriumfilmek és 3D-s mozifilmek gyártásával bízta meg, melyeket - többek között - a bakonybéli Pannon Csillagdában vetítenek. Az Acta Galilei című planetáriumfilm a Vatikáni Csillagvizsgáló és a firenzei Galilei Múzeum közreműködésével  készült. A Mars útikalauz stopposoknak a Szahara és az Etna marsbéli tájain kalauzolja a nézőket 3D-ben. A film főszereplője Charles Duke űrhajós, aki az Apolló 16 Holdkomp pilótájaként járt a Holdon.
Bárány László legújabb ismeretterjesztő filmjét a tihanyi Levendula Házban vetítik, melyet 2017-ben a British Múzeum közreműködésével forgatott Levendula – Az élet illata címmel.
 
 
 

A díjátadón készült fotók a Prima Díj Veszprém Megye facebook oldalán elérhetőek.
 

PRIMA Jelöltállítás
social network
face.jpg   twi.jpg
Ezüst támogatóink
 
Bronz támogatóink
 
 
 
Pártolóink:
 
 
 
 
   
INweb Informatika